Fiatal tehetségek ha fölrepülni rajban akarnak, az néha
törvényszerű pillanata az irodalomnak. Az ilyen vállalkozás, túl azon, hogy
létérdekek szövetsége, új szemlélet, újfajta költői értékek fölmutatása kell,
hogy legyen. Csak ilyen igénnyel olvassuk verseiket, de sugaras karriert ne
jósoljunk nekik, bármennyire közel állnak hozzánk. Ismerünk tönkre-prófétált,
agyon-segített tehetségeket, a közelmúltból is néhányat. Ám a lehetőség
mégiscsak jobb, mint az abszolút lehetetlenség, amiben részük volt.
Elöljáróban fontos néhány szót ejteni társadalmi eredetükről.
Verseikből kiderül, hogy szinte valamennyien kétkezi dolgozók gyermekei. Mint
ilyenek, átélték és fölfogták szüleik létformáját, ismerik ténylegesen és
eléggé a fizikai munkát, az őket körülvevő dolgokat, a természetet, az anyagi
világot. Ez máris erénye költészetüknek. Valamennyien egyetemet végeztek, 23-27
évesek. Életkoruk s küldetésük szerint is kötelességük még magasabbra emelni
mércéjüket.
Másik eredetük, a szellemi, nem ilyen egyszerű képlet. Hajszálgyökereikkel
biztatást kutatnak s találnak is a huszadik századi líra forradalmaiban.
Dicsérnivalóan csak a romolhatatlan sókat szívják magukba. Hat rájuk okítóan a
szürrealizmus éppúgy, mint a huszadik századi racionalisták. De a beat-költők
egy-egy vonása is rokonítható velük. Az eddig alig használt nyers szavakat,
metaforákat bátran vetik papírra, ami nem obszcenitás, inkább a szűz indulatok
rögzítése. Félreértés ne essék: az ő költői létezésük nem függvénye a föntebb
említett szellemi égtájaknak, csak impulzusokról lehet szó, a költői
személyiség kialakulásának útjai sokkal rejtettebbek.
A legfontosabb, és amiben mindnyájan megegyeznek, a
következő: hűek a magyar költészethez, a folytonosságot folytatni akarják.
Kötődnek az empirikus igazságokhoz jobban, mint az előttük járó néhány nemzedék
általában. Leszámolnak az ál-szocialista önteltséggel, nemzeti gőggel,
kergeséggel, de átgondolva a szerencsétlen múltat, szentenciákat mondanak a
jelenre is. A torkonvágott forradalmak pirosát s gyászát viselik belül.
Nevetséges volna számonkérni tőlük azt a tizenkilencedik századi stílust, amit
némelyek megkövetelnek, mint örökérvényű kifejezését a népért, emberiségért
föllobbanó nyugtalanságnak.
Befejezésül is e költök főbb jellemzőit említem csak.
Általában biztosan verselnek, új hangzásokra sikerrel törekszenek. Sűrítenek
teljeserejű költői képben. Némelyikük szálkásan puritán, szatírára, öniróniára
erősen hajló. Van, aki kölykösen üde és hetyke. Egyaránt kedvelik a dalformát,
szabad verset. A tagoló magyar vers alapján táncos vagy ropogó ritmus-tömbökkel
kísérleteznek. Komoly ügyekről komolyan szólnak Etikus költők,
felelősségvállalók. - De antológiájuk kiadására nehezen akadt vállalkozó.
Sejteti ezt a tény is, hogy kibontakozásuk nem lesz idilli. Költőknek nem éppen
áldatlan állapot az ilyen, és vigasztaló, hogy a fehér papír fölött mindenki
egyedül van, s valójában csak önmagához fohászkodhat, csak önmagában bízhat.
Csak a vers fontos. A vershez sokféle erő kell. Én a jövőre nézve is: hiszek az
ő erejükben.
Budapest, 1967. december 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése